A pingpongnak több mindent is köszönhetek

A pingponggal még az egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg, és előtte soha még csak ki sem próbáltam.

Az egyetemi testnevelés óra keretében kellett kiválasztanunk egy sportot, ami számunkra szimpatikus volt. Én egyébként az úszást szerettem volna magamnak kérni, de sajnos arra a helyek nagyon gyorsan beteltek, és már csak két választási lehetőségem maradt: testépítés vagy pingpong.

A pingpongot nem tudtam hová tenni, mert mikor néha láttam másokat játszani, sosem indított meg bennem semmit, de különösebb ellenvetésem sem volt vele szemben.

Azonban súlyokat emelgetni mindig is utáltam, így nem volt kérdés, hogy végül a pingpongra tettem az ikszet.

Akkor még nem sejtettem, hogy egy új szerelem veszi kezdetét, hiszen már az első pingpong órám után éreztem, hogy végre találtam valamit, amit igazán élvezhetek.

Ami igazán tetszik ebben a sportban, hogy gyors, és egy pillanatra sincs megállás benne, feltéve persze ha ügyes emberek játszanak egymás ellen.

Az sem mellékes szempont, hogy szinte mindenemet átmozgatja és segít fitten tartani magamat.

De persze mindennél fontosabb az, hogy egy igazán élvezetes sportról beszélhetünk, amit szerintem mindenkinek érdemes lenne legalább egyszer kipróbálni az életben. Az biztos, hogy ha majd egyszer lesz gyerekem, akkor megtanítom pingpongozni, és bízom benne, hogy legalább annyira szeretni fogja majd ezt a időtöltést, mint én.

Pingpongozás közben még azt az embert is megismertem, aki a későbbi üzlettársam lett, és akivel azóta is sikeresen vezetjük a vállalkozásunkat, szóval én aztán tényleg sokat köszönhetek ennek a sportnak!

Na persze ez a vállalkozás viszonylag nehezen indult, de aztán rátaláltunk a szekhelyszolgaltatas24.hu csapatára, akik minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a kevésbé jogtudó emberek gyorsan és könnyedén céget alapíthassanak.

Sőt erről még sokkal többről is van szó, hiszen még a székhely bérlés szolgáltatásuk igénybevételére is van lehetőség, amiről csak szuper dolgokat tudok mondani.

Ha utólag bele gondolok, a vállalkozásom valószínűleg sosem lett volna sikeres, ha nem őket választjuk, hiszen hihetetlen nagy előnyöket tudtak nekünk nyújtani a cégünk indításához.

Az egész azzal kezdődött, hogy mivel állandóan akadályba ütköztünk a cégalapítást tekintve, ezért keresni akartunk valakiket, akikkel könnyebben átlendülhetünk ezeken a nehézségeken.

Hihetetlen szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy őket választottuk, amit talán annak köszönhetünk, hogy már a honlapjuk is a profizmus benyomását ébresztette bennünk, és így megszavaztuk a bizalmat feléjük, ami életünk egyik legjobb döntésének bizonyult.

Gyakorlatilag bármilyen kérdés is merült fel bennünk a weboldaluk böngészése közben, arra szinte rögtön meg is találtuk a választ, mert a honlap nagyon jól elnavigálja a látogatót az információk között. Látszik, hogy törődnek az elektronikus felületükkel, az biztos.

A dolog úgy nézett ki, hogy felvettem velük a kapcsolatot a honlapjukon megtalálható telefonszámnak a segítségével. Már a telefonban is rendkívül készségesek és segítőkészek voltak, és csak még biztosabbá váltam abban, hogy feltétlenül őket kell majd választanunk a vállalatunk beindításához.

Egyébként arra is van lehetőség, hogy egyszerűen üzenetet hagyunk nekik a weblapjukon keresztül, és az ott megadott adataink alapján majd ők veszik fel velünk a kapcsolatot. Rajtunk múlik, hogy melyik megoldást is szeretnénk választani.

Ezt követően hamarosan megtörtént a személyes találkozásunk is velük az irodájukban, ahol még egy ügyvéd is jelen volt, hogy segítsen nekünk jogszerűen elintézni a hivatalos teendőket.

székhely bérlés

Ez a cégalapítás egyáltalán nem egy egyszerű procedúra, de ezzel a szolgáltatóval azt éreztem, hogy az egész egy gyerekjáték. Látszik, hogy már 11 éve foglalkoznak ezzel, és gyakorlatilag minden eshetőségre fel vannak készülve.

A folyamat rendkívül gyorsan zajlott, és ezután már csak arra kellett várnunk, hogy a cégügyi hatóságok jóváhagyják a cégalapítást. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű lesz ez az egész.

De a legjobbat még nem is mondtam nektek!

Nem csak egy vállalatnak az indításában nyújtanak felbecsülhetetlen segítséget, de arra is van lehetőség, hogy az székhely bérlés mellett történjen meg. Persze ezt megtehetjük már egy meglévő vállalkozásunkkal is.

De mit is nyújt a számunkra ez a bérlés? Számtalan előnyt!

Például minden hivatalos levél fogadását elintézik helyettünk, melyeket aztán elektronikus formában tovább is küldenek nekünk. Fontos, hogy a hivatalos leveleket mindig átvegye valaki, mert ha ez nem történik meg, akkor azért akár büntetést is kaphat egy cég.

A másik nagy előny, ami ezzel a szolgáltatással jár, hogy a különböző ellenőrző hatóságok a szolgáltató által bérbe adott székhelyre látogatnak ki, így ha valamilyen ellenőrzésre kerülne sor, akkor ők jogszerűen, de határozottan képesek kezelni a helyzetet, amire mi például valószínűleg nem lennénk képesek.

És persze az egyik legfontosabb dologról sem szeretnénk elfeledkezni: nincs szükség egy irodának a bérlésére sem, hiszen a vállalatunk mindennapi működése ezt nem igényli. Ha ez a székhelyszolgáltatás nem volna, akkor kénytelenek lennénk bérelni egy helyet, ahova bejelenthetjük a székhelyünket, de ez persze meglehetősen sok költséggel járna.

A székhely bérlés egyébként hihetetlen jó áron érhető el náluk, így tényleg bárki számára nyugodt szívvel merem őket ajánlani!

Ha sikeres vállalkozók szeretnétek lenni, akkor ők egy kiváló kezdetet biztosíthatnak a számotokra!